A tinik középdöntőjével és apró változásokkal folytatódott a köztévé komolyzenei tehetségkutatója. Ezúttal is kilenc versenyző zenélt péntek este a színpadon, de már nem zongorakísérettel, hanem a Nemzeti Filharmonikusokból alakult kamarazenekarral, ami nem kis feladat elé állította a tapasztalatlan versenyzőket. Sztárvendég is volt Jávori Fegya (Budapest Klezmer Band) személyében, aki a közös zenélés után különdíjat is osztott.
De más különbség is volt: ezúttal nem kisfilmben mutatkozott be a zsűri, hanem a műsorvezetők köszöntötték őket egyenként, a műsor ideje alatt élőben lehetett beszélgetni a Facebookon az előző széria győztesével, Lugosi Alival, és a Virtuzók történetének első reklámszünetét is megéltük, 35 perc után szünetet tartott a műsor, ilyen sem volt még. Ahogyan, hogy a lényegre térjek: olyan sem volt még ebben az évadban, hogy megszakítás nélkül végighallgassuk a fellépőket, és ez volt a legnagyobb előrelépés az előző három adáshoz képest. 1 óra 38 perc lett a bruttó adásidő, ami még mindig a kanyarban sincs egy kereskedelmi tévés tehetségkutató három órájához képest.
Nyilván nem én találtam ki, hogy belekotyogok a zenemű előadásába. Arról van szó, hogy ez nem egy hangverseny, hanem egy televíziós produkció. Itt arra is kíváncsiak a tévézők, hogy a szülők, felkészítő tanárok mit gondolnak közben, hogyan izgulnak, tehát meg kell mutatni a háttérben lévő érzelmeket. És rendezői, technikai okai is vannak a megszakításoknak. Mindenkitől elnézést kérek, akit bántott a zene közben elhangzó szöveg… de a középdöntőben és a döntőben végig lehet hallgatni a darabokat, szövegelés nélkül.
Varga Edit műsorvezető mondta mindezeket az origónak adott (egyébként nagyon érdekes és szórakoztató) interjújában, amivel nem feltétlenül értek egyet. Szerintem a műsorszerkesztés és az adásrendezés egy ilyen műsorban igenis figyelembe vehetne zenei szempontokat is, mondjuk nem a zeneileg legösszetettebb, vagy érzelmileg leghangsúlyosabb pillanatokat kéne keresztülvágni, a múltkori klarinétos és gitáros lekeverésre pedig semmiféle technikai okokra hivatkozó mentség nincsen. Na de fátylat rá, végre itt vannak a középdöntők, a teljes hosszúságú produkciókkal.
Fanyalogtam a tinik elődöntőjén, nem voltam annyira elégedett a mezőnnyel, és őszintén szólva ez az érzés velem tartott a középdöntőre is, a kilencből négy versenyző volt kimagaslóan jó, a többiek nekem inkább csak okék voltak.
Nagyon vártam például Wendl Enikőt, aki csemballó kíséret mellett játszott Vivaldit, de érzésem szerint kicsit elizgulta a fellépést. Oláh Ernő hegedűjátéka nekem ugyan tetszett, de Szenthelyi tanár úr kifogásolta azt, hogyan játszott együtt a zenekarral, és hát ő aztán biztos jobban tudja ezt. Viszont nagy meglepetésemre Oláh Ernő nagymamája készítette fel a másik hegedűs versenyzőt, Székely Anna Lillát is (méghozzá ugrókötelezéssel, hogy ne fogja olyan mereven a hegedűt). Bartók Béla rapszódiáját hozta a műsorba úgy, hogy életében először lépett fel zenekarral, ez kicsit az előadásmódon is érződött, én úgy éreztem, hogy kicsit befelé játszott, Batta András ezt úgy fogalmazta meg, hogy nem volt elég parasztos az a verbunkos a kezei között.
Kiss Benedek Máté egy zsűri számára is ismeretlen Viktor Fortin darabot hozott, én csak néztem, hogy a furulyából ilyen hangokat lehet előhozni, és a zsűri is csak lelkendezni tudott az asszimetrikus ritmusszerkezet és a különleges hangok hallatán. Li Canqiról az elődöntőben kiderült, hogy amúgy nincs zongoratanára, most viszont felkészítőtanárral készült a középdöntőre, Mendelssohn-Bartholdyt hozott, és meg is lett az eredménye. Kesselyák Gergelynek szinte akadozott a hangja, amikor arról beszélt az értékeléskor, hogy az elmúlt másfél év csúcsteljesítményét látta most a színpadon.
Az Erdélyből érkezett Petres Lajos Tamás próbálta megfogadni a zsűri jótanácsát, de főleg Li Canqi után nekem nagyon erős volt a két zongorista között a kontraszt. Ugyanígy a klarinétos Jónás Dánielt is mindenféle tanáccsal biztatták a továbbjutásakor, hogyan lehetne jobb a következő fordulóra. Ennél többet nem is kaptak a zsűritől, mint dicséretet, hogy sikerült jobbnak lenniük, mint az elődöntőben voltak.
Bácsy-Swarcz Zoltán hegedűjátékát Szenthelyi Miklós agyondicsérte, majd hozzá is tette: szerinte ő a legjobb az idei mezőny hegedűsei közül, úgyhogy a műsornak ezen a pontján szinte biztos volt, hogy ő lesz a tinik korcsoportjának harmadik továbbjutója. Ekkor érkezett meg Kökény Tamás nagybőgővel és Bottesinivel a színpadra, és előadásával nagyon szépen feladta a leckét a mezőnynek és zsűrinek utolsó fellépőként. Ki van ez találva!
A műsor sztárvendége, ahogy a bevezetőben is említettem, Jávori Fegya volt, vele zenéltek együtt a gyerekek egy közös produkcióban. Ebben az évadban hanyagolják a crossover témákat, ami engem hatalmas örömmel tölt el, hiszen sosem csináltam titkot abból, hogy ki nem állhatom ezt a műfajt. Jávori Fegya a sztárvendégek szokásához híven különdíjat is adott ki, a furulyás Kiss Benedek Máténak és Jónás Dániel klarinétosnak, őket hívta meg fellépőnek a júliusi koncertjére.
Kiss Benedek Máté, Li Canqi és Kökény Tamás volt az én három továbbjutóm, ha négyet mondhattam volna, akkor Bácsy-Swarcz Zoltán lett volna a negyedik. És kiderült, hogy tökéletesen egyet is értek a zsűrivel, ugyanis pont ugyanezt a három nevet mondták ki a műsor végén, óriási felháborodást okozva ezzel a nézők között, érdemes megnézni a Facebook oldalon, milyen kommentek érkeztek a fiú produkciója alá. A többség továbbjutónak várta a hegedűs srácot, megy az őrjöngés a hozzászólásokban, a közönségszavazásnak már van egy biztos nyertese.
Szolgálati közlemény: jövő héten és utána nem leszek itthon, úgyhogy nem én fogom megírni nektek az összefoglalót a picik elődöntőjéről, hanem egy vendégszerző. Fogadjátok őt majd tapssal, hurrával, nagy-nagy hejehujával.
Virtuózok, péntek esténként a Duna tévén, a negyedik adás itt visszanézhető.